Kávézás gyerekkel vagy gyerek nélkül

Heti 1 kávé

Reggeli egy jól kitalált kávézóban

Zoska Reggeliző Kávézó

2016. március 22. - Heti 1 Kávé

Helyes és hangulatos, kár, hogy nagyon zsúfolt. Baráti reggelikre tökéletes, családosoknak kevésbé.

Végre eljött a régen tervezett szombat délelőtt, a család kisgyerekes anyukáival kitaláltuk a "Csak egy szokásos szombat délelőtt" eseményt. Egy hosszú hét után a jól megérdemelt szombat délelőtti reggelink és kávénk, szigorúan gyerek nélkül.
Azok közé az anyukák közé sorolom magamat, akik bátran szakadnak el otthonról pár órára kikapcsolódni; egyszerűen szükségem van rá. Erre a nagyon divatosan csengő "énidőre" gondolok, amit én általában barátnőkkel töltök, vagy elmegyek pilatesre. Ha valami mással foglalkozom, utána felfrissülve tudok hazamenni, és ha újult energiával állok a gyerekneveléshez, abból rossz dolog nem sülhet ki.


Jó ideje szemezgettem a Zoskával az Astorián, és persze mivel tudtam, hogy van amerikai palacsintájuk, így egyértelmű volt, hogy oda kell mennünk.
dscn7752.JPGA legnagyobb reggeliző csúcsidőben érkeztünk, fél 10-kor. Asztalra várnunk kellett (kényelmesebb az utcán, mint bent), de nem volt vészes, a kedves kiszolgálás feledtette a márciusi árnyékos helyen való 10-15 perces ácsingózást. A galérián kaptunk helyet, és mintha a pincér leste volna minden kívánságunk, azonnal ott is volt már, rendeltünk. Természetesen egy hatalmas latté (nekem kicsit gyenge volt), amerikai palacsinta ( juharfasziruppal (lehet még vajat, lekvárt vagy tejszínhabot is kérni) és málnaszörp (van bodza, homoktövises is) volt a választás. Italok között nagy a kínálat: házi jegestea, frissen facsart gyümölcslevek, smoothie, limonádé és még sorolhatnám. Unokatesóm rózsás ízesítésű kávét akart inni, de a pincérünk finoman jelezte, hogy annak nem túl jó az íze, maradt a vattacukrosnál - nem bánta meg. A melegszendvicsek mellett a magyaros reggeliknek is van egy kis választéka: bundáskenyér, virsli mustárral, rántotta és az egészséges kajákat kedvelőknek ott a a zabkása és a müzli tejjel. Mindez 700 és 1200 forint között. Elég menő az is, hogy itt reggelit a nap bármelyik szakaszában kérheted.

A galériás kis hely zsúfolásig volt reggeliző emberekkel. Volt egy rövid időszak, amikor a csak két (!) férfi vendég volt. Arra számítottam, hogy
szombat lévén tele lesz a hely családosokkal, de ehhez képest a 25 és 40 év közötti baráti társaságok lepték el a helyet. Egy család volt csak két gyerekkel és egy kutyával, ők is külföldiek. Etetőszék nincs, és a kávézó annyira forgalmas (hétköznap egy fokkal csendesebb), hogy a gyerekes családok nem biztos, hogy hosszú ideig jól tudnák itt érezi magukat.  A pult melletti kis sarok műfüvesített, ha szerencsések vagytok, azt megkaparinthatjátok magatok és a gyerkőcök számára. Romantikus reggelihez is más helyszínt választanék.

dscn7743.JPG
Ablakban kétszemélyes asztalok, a tulajdonképpen kis alapterületű Zoskába egy tucat asztal be van zsúfolva, ezek köré hárman még kényelmesen el lehet férni. A galérián két asztal van, mi is innen figyeltük az eseményeket. Négy pincér lelkesen sürgött-forgott a vendégek között. A formás kis asztalok, a kifinomult design otthonossá teszi a Zoskát, kifogástalan kiszolgálás, és az árak sincsenek elszállva - szívesen hagytam itt borravalót.

a reggeli kávézásra: 9/10
reggelihez: 10/10
barátokkal napközben:10/10
gyerekkel: 1/10

dscn7755.JPGdscn7757.JPGdscn7758.JPG